Gyermek- és ifjúkora

1905. április 11-én született Budapesten, a Ferencvárosban, a Gát utca 3-as számú házban. Apja, József Áron, szappanfőző munkás; édesanyja, leánykori nevén Pőcze Borbála, szabadszállási parasztlány. A családfő 1908. július 1-én eltűnt; családja úgy tudta, hogy kivándorolt Amerikába, valójában Romániába ment. A három gyermekével magára hagyott asszony napszámos munkát vállalt, úri házakhoz járt mosni, vasalni, takarítani, mégsem tudta gyermekeit eltartani. Az albérleti díjakat sem bírta kifizetni, állandó költözködésre kényszerültek. 1910 tavaszán Etus és Attila az Országos Gyermekvédő Liga jóvoltából Öcsödre Gombai Ferenc parasztgazda házához került. Az ellátás fejében a házi munkában segédkeztek.

József Attila az öcsödi református elemi iskolában kezdte meg tanulmányait, az 1911-1912-es tanévben. 1912 júniusában a két testvér hazatért. Anyjukat munka közben súlyos baleset érte, s félretett kis pénze hamar elfogyott. A család a külváros nyomorgó szegényeinek életét élte. A kisiskolás Attila próbálkozott a kenyérkereset szabályos és szabálytalan eszközeivel.

Jolán, a legidősebb testvér elvégezte a polgári iskolát és a Bőrklinikán kapott állást. A két testvér 1914 első felében egy ízben összeveszett - Attila ekkor kísérelt meg először öngyilkosságot: lúgkővel akarta magát megmérgezni, de tévedésből keményítőt ivott. 1914 végén jelentkeztek a Mama betegségének első jelei; kiderült, hogy méhrákja van. Az 1916-1917-es tanévben Attila az Üllői úti polgári iskolába iratkozott be. 1918 júliusában Etel és Attila Makai Ödön segítségével, a Károly király gyermeknyaraltatási akció keretében Abbáziában üdült. A Tanácsköztársaság első napjaiban Makai - családja tiltakozása ellenére - feleségül vette Jolánt, lemondott állásáról a Magyar Banknál, és önálló ügyvédi praxisba fogott. 1919 nyarától a Mama már nem kelt föl az ágyból, ősszel fölvették a Telep utcai szükségkórházba, itt töltötte utolsó napjait. József Attilát Szabadszálláson érte a hír, hogy édesanyja meghalt.

Az árván maradt testvérek a Makai házaspár Lovag utcai lakásába költöztek. Makai a rokonok megtévesztésére Etust szobalányként, Attilát annak testvéreként mutatta be. A cselédszobában laktak, és idegenek előtt sógorukat „doktorurazniuk” kellett, Jolánt pedig Lucie-nek szólítaniuk. 1920 júniusától nagykorúságáig Makai Ödön lett József Attila gyámja. 1920 nyarán hajósinas az Atlantica Tengerhajózási Rt. Vihar, Török és Tatár nevű vontatógőzösein. 1920 júliusában magánvizsgát tett a polgári iskola IV. osztályából. Gyámja beiratta a makói magyar királyi állami főgimnáziumba, itt indult költői pályája.

1922 decemberében megjelenik első önálló verseskötete, a Szépség koldusa (1922) is, egy szegedi nyomdász-kiadó vállalkozásában. A tizenhét éves diák nem akármilyen indulást tudhat magáénak: a Szépség koldusához Juhász Gyula írt előszót, az ifjú szerzőt „Isten kegyelméből való költő”-ként ajánlva az olvasók figyelmébe. A későbbi életút ismeretében szinte profetikusnak tűnnek szavai: „Emberek, magyarok, íme a költő, aki indul, magasba és mélybe: József Attila, szeressétek és fogjátok pártját neki!”

A felkészülés évei

1923. január 10-én kilépett a gimnáziumból. Makai Ödön, amikor erről a lépésről tudomást szerzett, beszüntette anyagi támogatását, hogy gyámfiát „jobb útra” térítse.

Espersit Jánosnál kap lakást, olykor más barátainál húzódik meg. Kizárólag a költészetnek akar élni. Gyakrabban utazik Szegedre. Költői pályájának legtermékenyebb évei ezek: versei számát tekintve 1922 és 1925 között írta műveinek mintegy felét. Más költőkkel szemben, akik hosszabb-rövidebb tanulóidő után megtalálják saját hangjukat s elszakadnak a követett mintáktól, József Attila akkor sem hagy fel az utánzással és az imitációval, amikor pedig már kikísérletezte saját hangját.

Az életmű felől nézve ez a félévtized: a felkészülés időszaka. A Kékmadár nevű folyóirat október 19-i számban látott napvilágot a Lázadó Krisztus című verse, amely ellen előbb a Kelet Népe intézett éles támadást, majd 1924 elején az ügyészség indított miatta istengyalázási pert. József Attilát előbb nyolc hónapi fogházra és 200.000 korona pénzbüntetésre ítélték, később a Tábla nyolcról egy hónapra csökkentette az elzárás idejét, végül a Kúria 1925. március 4-én fölmentette őt. Az ítélettel a sajtó sokat foglalkozott, a per nyomán vált neve szélesebb körben ismertté.

1924 májusában már újabb verseskötet kiadását tervezi, méghozzá Lázadó Krisztus címmel. Bekapcsolódik a főváros irodalmi életébe. Könyvügynökként dolgozik, majd néhány hónapig a Mauthner-féle magánbankház tisztviselője. A család és a barátok szavára hallgatva beiratkozik a szegedi egyetemre: 1924. szeptember 13-tól a Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem magyar-francia-filozófia szakos hallgatója. Sokat nélkülözik, sokszor ismerősei látják el élelemmel. Októberben A villámok szeretője címmel tervezi második verseskönyve kiadását, ami utóbb Nem én kiáltok-ra változik, s már karácsony után megjelenik.

1925. március 25-én a Szeged című lapban megjelent a Tiszta szívvel című költeménye, ami újabb fordulathoz vezetett a költő életében. Egy másik lap, a Szegedi Új Nemzedék azonnal nekirontott a Szegednek, s föltehetően innen szerzett a versről tudomást Horger Antal nyelvész professzor, egyszersmind az egyetem dékánja, akit oly mértékben fölháborított a „Nincsen apám, se anyám, / se istenem, se hazám” nihilistának vélt gesztusa, hogy szükségét érezte a költőt március 30-án magához rendelni és két tanú jelenlétében „eltanácsolni” az egyetemről. Horger fenyegetését József Attila nemcsak életre szóló sérelemként élte meg (amiért 1937-ben írt Születésnapomra című, játékos-hetyke versében vett elégtételt), hanem olyan, a hivatal súlyát maga mögött tudó tiltásként is, ami örökre elzárja előle a pedagógusi pályát Magyarországon.

Májusban befejezte ugyan a második szemesztert, de otthagyta a szegedi egyetemet. Pesten tagja lett a Vági-féle Magyarországi Szocialista Munkáspártnak. A Makai családban elmérgesedő állapotok elől albérletbe menekült.

Október első napjaiban Bécsbe utazott. A Collegium Hungaricum igazgatója, Lábán Antal vette pártfogásába, tanítványokhoz juttatta. Beiratkozott a bécsi egyetemre. Nagy érdeklődéssel olvasta a marxizmus klasszikusait és az anarchistákat; gyakran kereste fel a magyarok látogatta kávéházakat, személyes ismeretséget kötött Kassák Lajossal és Németh Andorral, 1926 elején pedig a különféle politikai irányzatokhoz tartozó emigránsokkal: a kommunista Landler Jenővel, Lukács Györggyel és Balázs Bélával, a liberális Lesznai Annával, Hatvany Lajossal és Ignotusszal.

1926 nyarán Németh Andor társaságában tért haza Magyarországra. Ekkor került közelebbi kapcsolatba Nagy Lajossal is. Szeptemberben Bécs érintésével Párizsba utazott, itt érte a hír, hogy közben a Nyugat 1926. szeptember 15-i számában megjelent Ignotus Vers és verselés című cikke, ahol újraközölte és méltatta a Tiszta szívvel című költeményt. Utóbb Hatvany Lajos is úgy nyilatkozott e versről, hogy ebből „fogják megismerni a kései korok, hogy mi történt az összeomlás utáni szerencsétlen nemzedékkel”.

Párizsi tartózkodása idején is folytatta a Bécsben megszokott bohém, nélkülözésekkel teli életmódját. Nagy lendülettel tanult franciául, november 12-én iktatták be a Sorbonne egyetemi polgárai közé. Ekkor már az anarchista mozgalommal rokonszenvezett: tagja lett az Union Anarchiste-Communiste-nak. 1927 elején kapcsolatba került a Francia Kommunista Párt magyar szekciójával. Elmélyülten tanulmányozta François Villon költészetét. Március 12-én szerepelt a frissen alapított Esprit Nouveau nevű folyóirat estjén. Június végén közel két hónapot töltött a francia Riviérán, Cagnes sur mer-ben, egy Nizza közelében fekvő faluban. 1927 augusztusában nagy tervekkel tért haza Magyarországra. Beiratkozott a budapesti egyetem bölcsészkarára (itt is két szemesztert járt végig) és Nincsen apám se anyám címmel készült kiadni harmadik verseskönyvét.

A Vágó Márta-szerelem

József Attila 1927 őszén került közelebbi ismeretségbe nemzedéktársaival, ekkor lett barátja Illyés Gyula is. 1928 elején mutatták be őt Vágó Mártának, a kiváló közgazdász Vágó József lányának, s nagy szerelem szövődött közöttük. Márta révén szorosabb kapcsolatba került a polgári radikális, illetve liberális körökkel: Vámbéry Rusztemmel és másokkal. Egyáltalán nem túlzás e szerelem egyik motivációját a költő szellemi nevelődésében látni. Márta, aki az előző évben a heidelbergi egyetemen Karl Jasperst, az egzisztencialista filozófia egyik vezéralakját hallgatta, igen nagy hatással volt József Attilára: ő hívta fel a költő figyelmét a szociológia jelentőségére és Bergson intuicionista filozófiájára is. A Márta-szerelemnek s az abban lappangó szociális feszültségeknek egyik dokumentuma az 1928 nyarán írt Klárisok című vers, e költői korszakának talán legtökéletesebb alkotása.

Már házasságukat tervezgették (a költőt be is ajánlotta Vágó József a barátai által alapított Magyar Külkereskedelmi Intézet Rt-hez francia levelezőnek), amikor szeptember elején Márta hosszabb időre Londonba utazott, részben hogy kitanulja a szociális gondozói szakmát, részben mert a lány szülei ily módon akarták próbára tenni a fiatalok szándékának komolyságát. 1929 végéig tartott intenzív levelezésük; szerelmüket végül nem a távolság győzte le, hanem hogy Márta belátta: József Attila alkalmatlan a folyamatos hivatali munkára, képtelen megfelelő körülményeket biztosítani a családi élet számára. A költő úgy próbálta kompenzálni szerelmi kudarcát, hogy a köztük lévő társadalmi különbséggel magyarázta: „Egy jómódú leányt szerettem, / osztálya elragadta tőlem” - írta Végül című verse átdolgozott változatában (1930). Az 1929 februárjában megjelent verseskötetét, a Nincsen apám se anyámat Vágó Józsefnek ajánlotta.

A közösségkeresés évei

A következő félévtized a költő közösségkereső próbálkozásainak időszaka. Tartozni akart valahová, akárcsak legtöbb nemzedéktársa, akinek gyermekévei a háború, a forradalmak és az ellenforradalom nagy történelmi ingamozgásai közepette teltek el, s a húszas évek derekán-végén kezdte írói pályáját. József Attila egyre jobban elmerül a különféle politikai csoportosulásokban, minden földi baj átfogó magyarázóelvének az osztályellentéteket téve meg s gyógymódnak ezek kiküszöbölését.

1928 őszén került kapcsolatba a Bartha Miklós Társasággal, mely a Szabó Dezső és Móricz Zsigmond nyomdokain haladó, paraszt-orientációjú fiatal értelmiségiek szervezete. 1929 februárjában már mint a Társaság tagja vett részt annak nagy visszhangot kiváltó Magyar Föld-estjén. Korábbi anarchista beállítottságán túllépve most a falu-központú népi gondolat irányába tájékozódott; ebben a szellemben született az 1930 tavaszán Fábián Dániellel közösen írt Ki a faluba című röpirata, melyben a népi írók mozgalmát előlegező programot vázoltak fel.

Ezzel párhuzamosan, 1929 végétől munkatársa Bajcsy-Zsilinszky lapjának, a nemzeti fajvédő Előörsnek. Nádass Józsefnek a Nincsen apám se anyám kötetről adott kedvező bírálatát követően jó kapcsolata alakult ki a kolozsvári marxista folyóirat, a Korunk szerkesztőségével. 1930. szeptember 1-én Nagy Lajos és Agárdi Ferenc társaságában ő is ott van a nagy budapesti munkástüntetésen. 1930 őszén tagja lesz az illegális kommunista pártnak, s a proletárforradalom „nyelvére” írja át korábbi verseit.

A mozgalomban ismerkedik meg Szántó Judittal, akivel 1930 végén összeköti életét. Novemberben több társával együtt kilép a jobbra tolódó Bartha Miklós Társaságból. Hamarosan bekapcsolódik a névleg szociáldemokrata, valójában kommunistákkal szimpatizáló Jaurčs-munkaközösségbe. 1931 márciusában jelenik meg a Döntsd a tőkét, ne siránkozz című verseskötete, melyet a hatóság elkoboz, s a Szocialisták című verse miatt osztály elleni izgatás vádjával eljárást indítanak (a költőt végül nyolc napi elzárásra ítélik, de a büntetést három évre felfüggesztik).

1932 februárjában ismét tagja lesz a most balra forduló Bartha Miklós Társaságnak. Április folyamán ő is bekapcsolódik a Halálbüntetés Ellenes Szövetség munkájába. Fölkérik egy kommunista orientációjú folyóirat indítására, júniusban meg is jelenik a Fejtő Ferenccel közösen szerkesztett Valóság első és egyetlen száma - a költő által írt Egyéniség és valóság című tanulmány közmegbotránkozást vált ki mozgalmi körökben. Részt vesz az illegális kommunista párt letartóztatott vezetőinek, Sallai Imrének és Fürst Sándornak statáriális bíróság elé állítása elleni tiltakozó akcióban, amiért újabb pert akasztanak nyakába és pénzbüntetésre ítélik. Októberben megjelenik a Külvárosi éj című kötet, melyet a kommunista befolyás alatt álló fórumokban élesen kritizálnak. Hasonló elutasításban részesítik az Új Harcos nevű folyóiratban közzétett hozzászólását az ott folyó „népfront-vitához”, melyben a szociáldemokratákkal való összefogást sürgeti. 1933 végén, 1934 elején a budapesti pártszervezet értesíti tagjait, hogy József Attila nem tagja a pártnak, a kapcsolatot meg kell szakítani vele.

József Attila életútja tehát különösen mozgalmas és rapszodikus: hirtelen fordulatok, kitárulkozások és bezárulások sorozata, melyek nyugtalan hősét a megtapasztalás és a próbatétel szinte kényszeres szomja hajtja. Nem meglepő, hogy váratlan fordulataival még a hozzá közel állókat is zavarba hozta. De politikai vargabetűi együttvéve sem jártak olyan súlyos következményekkel, mint az, hogy Babits Mihályt megsértette. A Nyugat 1929. december 1-i számában Németh László tollából vállveregető kritika jelent meg a Nincsen apám se anyám című kötetről, amiért a költő elsősorban Babitsot hibáztatta. Babits ellen hangolta az is, hogy szolidaritást vállalt korábbi pártfogójával, Ignotusszal. E sérelmeket kívánta József Attila viszonozni, amikor közzétette A Toll című lap 1930. január 10-i számában „tárgyi kritikai tanulmány”-át Babits Mihály új, Az istenek halnak, az ember él című verseskötetéről (ezt utóbb különlenyomatként is terjesztette).

A megbírált könyv nem a legsikerültebb műve szerzőjének, s a kritikai észrevételek nagyrészt meggyőzőek, de a bírálat durva hangneme, s főként hogy az idősebb pályatársat fölényes kioktatásban részesíti, méltán váltott ki az irodalmi életben általános megütközést. József Attila évekre elvágta magát a Nyugatban való megjelenés lehetőségétől s élete végéig a Baumgarten-díjtól.

József Attila és a kommunista párt

Külön fejezetet érdemel a költő és a kommunista párt kapcsolatának története, mert sokáig politikai érdekek fűződtek ahhoz, hogy homályban maradjon.

Valójában József Attila akkori útkeresését és az illegális kommunista párt akkori pozícióját figyelembe véve, elválásuk éppúgy szükségszerűnek mondható, mint egymásra találásuk. József Attilának pedig ki kellett próbálnia ezt a lehetőséget is.

Akár a többit is.

Még zavartalanul végzi pártmunkáját, amikor a moszkvai Sarló és Kalapács 1931. júniusi számában megjelenik a Moszkvai Proletárírók Szövetsége Magyar csoportjának megbízásából közzétett Platformtervezet, amely azt állítja róla, hogy „a fasizmus táborában keresi a kivezető utat”. Kétségtelen, hogy József Attilát igen érzékenyen érintette a megbélyegzés, választ is írt rá, amely kéziratban (és töredékben) maradt. De a Moszkvai Proletárírók Szövetsége Magyar csoportjának véleménye nem volt akkora súlyú, hogy a hazai kommunistáknak figyelembe kellett volna venniük. Nem az emigráció véleményén múlott a költő és a párt kapcsolata: a hazai kommunistákkal gyűlt meg a baja.

De nemcsak a párt szakított József Attilával, hanem a költő is a párttal, s erre a lépésre nem a sérelmei, hanem elvi meggondolásai késztették. Mindenekelőtt az, hogy a német kommunisták nem fogtak össze a szociáldemokratákkal a nácik ellen s így bűnrészessé váltak Hitler győzelmében - ez olyan politikai válságot tudatosított a költőben, ami nyílt vitába sodorta a párttal.

Tehát az engedetlen, „fegyelmezetlen” s ráadásul 1931 óta pszichoanalitikus kezelés alatt álló József Attila nem volt elfogadható a szűklátókörű, vakbuzgó, de egyszersmind az illegalitás nehéz körülményei között szigorú konspirációra kényszerülő mozgalom számára. A költő szemében viszont a kommunista párt elbukott a nagy történelmi próbatételen Németországban. Az eltávolodásnak megvolt az az esztétikai hozadéka is, hogy a túlságosan propagandaízű verseket a szocialista nézőpontot jóval áttételesebben, bonyolultabb struktúrában érvényesítő költemények váltják fel (Külvárosi éj, Téli éjszaka, 1932, A város peremén, Elégia, 1933).

Válságkezelése: pszichoanalitikus és más orientációk

Az illegális kommunista párthoz csatlakozásával csaknem egy időben került kapcsolatba József Attila a pszichoanalízissel is, ami hasonlóképp sorsdöntő, de az előzőnél is mélyebb és - mondhatni - végzetes hatással volt rá. Föltehetően 1929 végén vagy 1930 elején, egy véletlen találkozást követően, vált a Szegedről ismert Rapaport Sámuel doktor betegévé. Rapaporthoz, aki „a gyomor Freudjának” tartotta magát, mintegy két évig járt analízisbe.

Ettől az időtől kezdve rendszeresen olvassa a pszichoanalitikus irodalmat. A lélektant korábban lebecsülő József Attila most egyre inkább úgy látja: a társadalmi elnyomorodás és elidegenedés nemcsak megszüntetőjét, a forradalmár proletáriátust „termeli ki”, hanem tehetetlen áldozatát, a neurotikus embert is. Következésképp az egyéni lét problémáit (részben) társadalmi determinációból származtató freudi személyiségfelfogás valójában szövetségese a marxista társadalommagyarázatnak, a kettő együtt teljes.

A kommunista párttal való szakítás után a költő átmenetileg légüres térbe került. Az indulatok erejét jelzi, hogy - mint arra nemrég a József Attila-kutatás felfigyelt - a kommunista párttól nem azonnal vezetett az út a szociáldemokratákhoz: közbeékelődött egy súlytalan jobboldali epizód. Az 1933 végén, 1934 elején írt Eszmélet című nagy gondolati költeménye (pontosabban: versciklusa) mintegy összegezése a zsákutcák sorozataként megélt életútnak: olyan összetett módon fejezi ki a disszonáns világállapotot, amilyenre költészetében sem korábban, sem később nincs példa.

1933 nyarán magánélete is válságba jut. Június közepén részt vesz az Írók Gazdasági Egyesületének lillafüredi íróhetén, ahol megismerkedik Marton Márta művészettörténésszel, s a fiatalasszony szépsége szerelemre lobbantja - így születik meg az Óda, e korszakában ritka, nagy szerelmi költeménye. Szántó Judit féltékenységében öngyilkossági kísérletet követ el, amit a költő egy barkochba-játék keretében vall meg barátainak. 1934 elején annyira megromlott a kapcsolata Judittal, hogy az év felét Hódmezővásárhelyen tölti.

Az analitikus kezelés abbahagyását József Attila egyre nehezebben viseli el. 1934 tavaszán hódmezővásárhelyi menedékéből Rapaport doktornak címzett levelek formájában pszichoanalitikus vallomást ír. Az öngyógyítás hatásosabb módjának bizonyul, hogy összeállítja és megszerkeszti verseinek válogatott gyűjteményét: a Medvetánc december elején kerül a boltokba. Igyekszik új szellemi közösségre találni: 1934 derekán közel kerül a Szocializmus című folyóirat értelmiségi köréhez, melynek vezetője a Szociáldemokrata Pártban is meghatározó szerepet játszó Mónus Illés. A lap novemberi számában jelenik meg A szocializmus bölcselete című írása, amely a folyóirat körére jellemző szellemiséget tükröz.

1935 elejétől Gyömrői Edithez járt analízisre, aki éppúgy, mint a betegségének utolsó korszakában József Attilát kezelő Bak Róbert hasadásos elmezavart állapított meg. A pszichoanalitikus kezelés ugyan új dimenziókat nyitott meg kései költészete számára, de nem tudott segíteni rajta. Sőt az, hogy viszonzatlan szerelemre gyulladt analitikusa, Gyömrői Edit iránt, meggyorsította lelki szétesését (ennek költői dokumentumai a Gyermekké tettél - eredeti címe: Egy pszichoanalitikus nőhöz -, ... aki szeretni gyáva vagy, Nagyon fáj című versek, valamennyi 1936-os).

A Szép Szó szerkesztője

A sors még egy utolsó ajándékban részesítette: az Új Szellemi Front elleni fellépés összehozta Ignotus Pállal, akivel együtt megalapították a baloldali, de „felekezeten kívüli” Szép Szót. 1936 februárjában jelent meg a Szép Szó első, márciusi száma. Nevét József Attilának köszönhette.

Az elkötelezetten antifasiszta, baloldali szellemű Szép Szó elszánt küzdelmet folytatott a népi írók és legfőbb fórumuk, a Válasz ellen. A nemzedéket megosztó ún. „népi-urbánus vita” a megkésett magyar fejlődés elkerülhetetlen modernizációjának mikéntjéről folyt. Később mindkét tábor osztozott abban a közös sorsban, hogy sem az országon belül, sem azon kívül nem akadt olyan számottevő erő, amelyet megnyerhettek volna céljaiknak. (Sőt éppen a fordítottja történt: őket hasonították magukhoz mások, amikor egyikük-másikuk csatlakozott a szélsőséges jobboldali vagy baloldali mozgalmakhoz.) József Attila ekkor már eltávolodott a szociáldemokratáktól is, s egy liberális színezetű, közelebbről meg nem határozott szocializmus platformján állt.

A Szép Szó szerkesztése igazi szívügye volt, s a folyóirat belső köre egyszerre volt számára baráti társaság, irodalmi műhely és eszmei közösség. Ignotus, Fejtő, s mellettük Németh Andor, Remenyik Zsigmond és a többiek nemcsak vállalták őt, hanem zászlót is bontottak mellette; úgy tekintettek rá, mint a világháború utáni időszak legnagyobb költőjére. A Szép Szó 1936-os könyvnapi különszáma, a Mai magyarok régi magyarokról élén éppúgy az ő verse állt (A Dunánál), mint az egy évvel később kiadott, Mi a magyar most? című különszám élén (Hazám). 1935 őszén kerültek össze ismét Vágó Mártával (akinek lakásán tartotta a szerkesztőség megbeszéléseit).

Igaz, József Attila már nem érte be a lelkes baráti kör dicséretével, várta a szélesebb, meggyőzőbb visszhangot. Hiába várta. Vágó Márta és Cserépfalvi Imre emlékezéseiből ismeretes, hogy mennyire megviselte a költőt az 1936 decemberében megjelent verseskötete, a Nagyon fáj iránt mutatkozó érdektelenség. Hasonlóképp személyes kudarcként élte meg József Attila, amikor 1937. január 14-én, a Szép Szó által szervezett esten nem olvashatta fel Thomas Mannhoz írt üdvözlő ódáját a rendőrség betiltása miatt.

A folyóiratszerkesztés és a Szép Szó köre is olyan ajándék volt, amely túl későn érkezett: akkor, amikor már egyre kevésbé volt ura magának, s egyre embertelenebb erőfeszítést követelt tőle a szerkesztői és költői hivatás teljesítése. Belül-kívül reménytelen helyzetben, elhatalmasodó betegség és elhatalmasodó „szörny-államok” fenyegető szorításában. Kiegyensúlyozatlan lélekállapota, gyakori indulatkitörései miatt állandó aggodalomban éltek barátai; igen beszédes az az eset, melyet Vágó Márta említ, mikor a Szép Szó egyik szerkesztőségi üléséről számol be: „A legközelebbi pénteken nem jött el hozzám. A fiúk kétségbe voltak esve. Még az a gondolat is fölmerült, hogy hűtlen lesz, talán »átmegy jobbra?«”

Félelmetes imitáló képessége volt. Nemcsak saját verseit írta át szívesen újra meg újra, hanem a kortársaiét is (Babitsot alighanem éppen azzal sértette meg legmélyebben, hogy a verseire „korrigált” változatokat ajánlott.) Lehet, hogy éppen ez az imitáló képesség vezetett betegsége végzetessé válásához is. Az újabb kutatások derítették ki, hogy föltehetően stilizálta Rapaport Samu újabb, második könyvét is (Alvás, aluszékonyság, álmatlanság, 1936), valamikor 1936 elején. Ebben bőven olvashatott a freudi halálösztön tartós álmatlanságot okozó s végső soron öngyilkosságra késztető hatásáról, a halálról mint a tökéletes alvás szimbolikus megfelelőjéről. Feltűnő, hogy költészetében 1936-tól válik központi motívummá az álom és a halál (Gyermekké tettél..., Magány, Ki-be ugrál, Kész a leltár stb.). Föltételezhető, a nyelvileg és lelkileg „magáévá tett” könyv tünetleírásaival oly mértékben azonosult, hogy idővel tökéletesen produkálta e tüneteket.

1937. február 20-án ismerkedett meg utolsó szerelmével, Kozmutza Flórával, aki ifjú gyógypedagógusként a pszichológus Szondi Lipót mellett dolgozott. A beteljesületlen szerelem történetét híven rögzíti Flóra - a későbbi Illyés Gyuláné - József Attila utolsó hónapjairól írt könyve (1987). A költő ekkor már nem volt olyan egészségi állapotban, hogy képes lett volna kitartó udvarlásra. A februárban-márciusban írt Flóra-versekről joggal állapítja meg Beney Zsuzsa, hogy „legfőbb témájuk a halál elfogadása”. Az idealizált kedves bennük nem több, mint hívószó az alig remélt utolsó menedék jelölésére. A költő harcát lelke démonaival kegyetlen pontossággal jelzi megrendítő egysorosa 1937 elejéről, ez az iszonyú küzdelmet sugárzó, lelkéből kiszakadt fájdalmas kiáltás: „Irgalom, édesanyám, mama, nézd, jaj kész ez a vers is!”

Július második felében következett be az utolsó, tragikus idegösszeomlása. Három és fél hónapon át ápolják a Siesta Szanatóriumban. A Szép Szó csehszlovákiai előadó körútján már nem tud részt venni. Novemberben nővérei kíséretében Szárszóra utazik. Amikor meglátogatja Flóra, két búcsúversét ajándékozza neki (Karóval jöttél..., Ime, hát megleltem hazámat...). A Karóval jöttél... két sora - „Magadat mindig kitakartad, / sebedet mindig elvakartad” - az önsorsrontás találó látlelete, s kulcs a költő magatartásához az utolsó hónapokban. December 2-án barátai keresik fel, Ignotus, Fejtő, Hatvany; köztük van az elmeorvos Bak Róbert is, aki a szanatóriumban kezelte. Mindent elkövetnek, hogy felvidítsák. A költő ismét szóváteszi előttük a Nagyon fáj kötet kudarcát. Másnap, 3-án este a balatonszárszói állomáson a mozgó vonat alá veti magát.